MiG-9: az első szovjet vadászgép

A MiG-9 egy szovjet sugárhajtású vadászgép, amely a háború befejezése után alakult ki. Ő lett a Szovjetunió első jet-harcosa. A MiG-9 harcos 1946-tól 1948-ig tömeggyártásra került, amelynek során több mint hatszáz harci járművet gyártottak.

A repülés történeti kutatói gyakran hívják a MiG-9-et és más szovjet harci járműveket (Yak-15 és Yak-17), amelyeket ebben az időszakban hoztak létre, egy „átmeneti harci típusú”. Ezek a repülőgépek reaktív erőművel rendelkeztek, ugyanakkor a dugattyús motorokhoz hasonló vitorlázók voltak.

A MiG-9 harcosok hosszú ideig szolgáltak a hazai légierővel: az 50-es évek elején leszerelték őket. Az 1950-1951-es években közel négyszáz harcos került a kínai légierőre. A kínaiak főként repülőgépként használták őket: a pilóták megtanulták rájuk használni a fúvókat.

A MiG-9-et nem lehet nagyon jó gépnek nevezni: a tesztek kezdete óta a katasztrófák kísértették, a tervezők mostanában kijavították a működés közben megjelenő hibákat. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a MiG-9 volt az első sugárhajtóművész, amelyet nagyon rövid idő alatt hoztak létre és továbbítottak a csapatoknak. A gép létrehozásának a Szovjetunióban történő megkezdésének idején még egy olyan motor sem volt, amely képes kifejleszteni a sugárhajtáshoz szükséges nyomást.

A „probléma” MiG-9-et hamarosan felváltotta a MiG-15, amelyet mind a külföldi, mind a külföldi szakértők az egyik legjobb harcosának hívtak. A tervezők a sikerhez csak a MiG-9 létrehozása során szerzett tapasztalatoknak köszönhették.

Nyugaton meglepő volt a Szovjetunió nagy számú harci repülőgépének megjelenése. Ott sokan nem hitték, hogy a háború által elpusztított ország a lehető legrövidebb időn belül képes lenne a legújabb repülési technológia tömegtermelésére. A MiG-9 és más szovjet repülőgépek megjelenése komoly politikai jelentőséggel bír. Természetesen a Nyugaton nem tudták, hogy a szovjet repülőgépek tervezői és pilótái milyen nehézségekkel és problémákkal kellett szembenéznie, valamint arról, hogy milyen költségekkel jár az elpusztult országnak új típusú fegyverek létrehozása.

A Szovjetunió első jet repülőgépének létrehozásának története

Már a második világháború végén kiderült, hogy a repülés jövője a repülőgépek közé tartozik. A Szovjetunióban ebben az irányban kezdődött a munka, sokkal gyorsabban mentek el, miután megismerkedtek a német trófeákkal. A háború végén a Szovjetunió nemcsak sértetlen német repülőgépeket és sugárhajtású motorokat tudott szerezni, hanem megragadni a német vállalkozásokat is, ahol előállították.

A harci repülőgép létrehozásának feladata egyidejűleg az ország négy vezető légiközlekedési tervezési irodája: Mikoyan, Lavochkin, Jakovlev és Sukhoi volt. A fő probléma az volt, hogy abban az időben a Szovjetuniónak nem volt saját repülőgép-motorja, még nem jött létre.

Eközben elfogyott az idő: a valószínű ellenfelek - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Németország - már létrehozták a repülőgépek tömeggyártását és aktívan kihasználják ezt a technikát.

Az első szovjet vadászgépek a BMW-003A és a YuMO-004-es fogott német motorokat használták.

A Mikoyan Design Iroda két harcos létrehozásával foglalkozott, akik a tervezési szakaszban az I-260 és az I-300 megnevezések voltak. Mindkét autó a BMW-003A motor használatát tervezte. A repülőgép létrehozásával kapcsolatos munka 1945 februárjában kezdődött.

Az I-260 a német Me.262 vadászgépet, a repülőgép szárnyai alatt található két sugárhajtóművet másolta. Az I-300-nak volt egy erőmű elrendezése a törzsben.

A szélcsatornában való fújás azt mutatta, hogy a törzs belsejében lévő motorok elrendezése előnyösebb. Ezért úgy döntöttek, hogy az I-260 prototípus további munkáját elhagyják, és befejezték az I-300-at, ami később az első szovjet termelési sugárhajtású vadászgép lett a MiG-9 megnevezés alatt.

Az épületben három kísérleti gépet állítottak fel: F-1, F-2 és F-3. Az F-1 repülőgép 1945 decemberéig elkészült, de a gép befejezése a következő év márciusáig tartott, és csak ekkor kezdődött a teszt. 1946. április 24-én először indult a harcos, az első járat normális volt.

Már a tesztelés kezdeti szakaszában egyértelműen megmutatkozott a sugárhajtású repülőgépek óriási fölénye a dugattyúk felett: a MiG-9 920 km / h sebességre gyorsulhatott, elérte a 13 km-es mennyezetet és elérte az 5 ezer méter magasságát 4,5 perc alatt. Meg kell mondani, hogy az eredeti repülőgépet úgy tervezték, hogy felszerelje az 57 mm-es automata H-57 pisztolyt, a levegőbevezető és a két 37 mm-es NS-23 pisztoly között, a törzs alsó részén elhelyezett partícióban. A későbbiekben azonban úgy döntöttek, hogy az 57 mm-es ágyúkat lemondják, tekintve, hogy hatalma túlzott.

1946. július 11-én tragédia következett be: a repülés során a szárnyról leválasztott töredék megrongálta a stabilizátort, aminek következtében a jármű elveszítette az irányítást és lerombolt a földbe. A pilóta meghalt.

A második F-2 prototípust demonstrálták a nyilvánosság számára a Tushino levegő támadás során. Augusztusban a Kuybyshev-gyár elkezdett gyártani egy tíz repülőgépből álló kis termelési tételt. Azt tervezték, hogy 1946 októberében részt vesznek a Vörös téren a felvonuláson.

1947 márciusában megkezdődött a harcos tömeggyártása. A 49 repülőgép felszabadítása után azonban felfüggesztették. Az autót sürgősen át kellett állítani. Két hónapon belül a tüzelőanyag-rendszert komolyan korszerűsítették a MiG-9-en, megváltoztatták a farok-burkolat tervezését, növelte a gerincterületet, számos további fejlesztést is végeztek. Ezt követően a tömeggyártás folytatódott.

1947 júniusában négy harcos, két kísérleti (F-2 és F-3) és két soros gép állami tesztjei befejeződtek. Általánosságban elmondható, hogy a MiG-9 pozitív visszajelzést kapott: a sebesség, a emelkedés és a magasság tekintetében jelentősen meghaladta a szovjet hadsereg által használt összes dugattyús repülőgépet. Az autó tűzereje példátlan volt.

Problémák merültek fel: amikor több mint 7 ezer méter tengerszint feletti magasságban tüzeltek, a motor glohó volt. Megpróbálták leküzdeni ezt a hiányosságot, de nem tudták teljesen megszüntetni.

Ha összehasonlítjuk a MiG-9 jellemzőit egy Yak-15 vadászgéppel, amelyet egyidejűleg fejlesztettek ki, a Mikoyan gép elveszítené manőverezhetőségét a Jakovlev Design Iroda felé, de gyorsabb a vízszintes repülés és a búvárkodás terén.

Az új autó a csapatokban nagy lelkesedés nélkül találkozott. A pilóták gyakran féltek repülni olyan repülőgépen, amely nem rendelkezik légcsavarral. A pilóták mellett szükség volt a szakképzésre és a technikai személyzetre is, és ezt a lehető leghamarabb meg kellett csinálni. A sietség gyakran olyan balesetekhez vezetett, amelyek nem kapcsolódtak a repülőgép műszaki jellemzőihez.

A MiG-9 harcos tervének leírása

A MiG-9 egy teljesen fém együléses harcos, amely két turbófúvóka motorral van felszerelve. A klasszikus rendszernek megfelelően egy középső szárny és egy háromkerekű visszahúzható futóművel készül.

A repülőgépnek félig monokkuláris törzse van, sima munkakörrel. Az orrán egy levegőbevezetés van, amely két alagútba van osztva, amelyek mindegyike levegőt szállít az egyik motorhoz. A csatornák ellipszis alakúak, a törzs oldala mentén haladnak el, a két oldalról a pilótafülkéből kikerülve.

Trapéz alakú szárny és szárnyakkal ellátott szárny.

A MiG-9 fémet magas fémstabilizálóval.

A pilótafülke a törzs előtt helyezkedik el, két részből álló, áramvonalas lámpával van borítva. Az elülső rész, a védőburkolat rögzítve van, és a hátsó rész három vezetővel visszafelé halad. Az autós utólagos páncélozott üvegből készült változatában. Ezen túlmenően, hogy megvédje a pilótát a gépen elhelyezett első és hátsó páncélozott lemezeken, vastagságuk 12 mm.

A MiG-9 egy háromkerekű visszahúzható, első kerékkel ellátott fogaskerekű. Az alváz kipufogórendszere pneumatikus.

A harcos két erőművel volt felszerelve, amelyek két TRD RD-20-at tartalmaztak, amelyek semmi más, mint a BMW-003 német felvett motorok egy példánya. Mindegyikük 800 kgf-nél fejlesztheti a vontatást. Az első sorozat (A-1) motorjai mindössze 10 órás erőforrással rendelkeztek, az A-2 sorozat erőforrása 50 órára emelkedett, az RD-20B motorok pedig 75 órán keresztül működhettek. A MiG-9 erőműve a Riedel indítómotorok segítségével indult.

A motorokat a törzs hátsó részén helyezték el, a fúvókák beállítva voltak, négy pozícióba helyezhetők: „start”, „felszállás”, „repülés” vagy „nagy sebességű repülés”. A fúvókaberendezés kúpjának vezérlése elektro-távirányító volt.

A hajótest forró gázok elleni védelme érdekében a farokrész alsó részén egy speciális hővédő fóliát helyeztek el, amely hőálló acéllemez volt.

Az üzemanyag tíz tartályban található a szárnyakban és a törzsben. Az össztérfogata 1595 liter volt. A tüzelőanyag-tartályokat egymáshoz kapcsolták, hogy biztosítsák az üzemanyag egyenletes használatát, ami lehetővé tette a repülőgépnek a repülés közbeni központosítását.

A MiG-9 RSI-6 rádióállomással, az RPKO-10M rádiós előkészítővel és a KP-14 oxigénberendezéssel volt felszerelve. A légi járművet a befogott LR-2000 generátor táplálja, amelyet később a hazai GSK-1300 váltotta fel.

A harcos fegyverzete egy 37 mm-es N-37 ágyúból állt, negyven lőszerrel és két NS-23 23 mm-es ágyúval, 40 lőszerrel. Eredetileg a repülőgépet egy erősebb, 57 mm-es H-57 ágyúval tervezték felszerelni, de ezt az elképzelést később elhagyták.

A harcos egyik fő problémája a porgázok behatolása a motorokba, mivel a H-37 pisztolyt a két légbevezető között lévő partícióra telepítették. A későbbi verziókban a H-37-es repülőgépek füstcsöveket telepítettek. A korábban gyártott gépeket már vonalvezetékekkel felszerelték.

Először a MiG-9 kollimátor látvány volt, később egy automata puskaméret váltotta fel.

A MiG-9 jellemzői

Az alábbiakban a MiG-9 jellemzői találhatók.