A második világháború után világossá vált, hogy a világ országai által a 20. század eleje óta használt régi taktika teljesen alkalmatlan a modern háborúkban való felhasználásra. A légiközlekedés és a páncélozott járművek gyors fejlődése, valamint a 20. század legnagyobb konfliktusában ellenőrzött és ellenőrzött kölcsönhatásuk elvei új doktrint alkotnak. Ezt a doktrint Izrael legjobban az 1967-es hathónapos háborúban használta.
A hatnapos háború háttere és okai
A modern arab-izraeli kapcsolatok története 1948-ban nyúlik vissza, amikor Izrael állam alakult. Ennek az államnak a kialakulása nagy elégedetlenséget okozott a palesztin arab lakosság körében, valamint Szíriában és Egyiptomban, akiknek ezekről a földrészekről volt kilátásuk, és szövetségeseiket akarták rajtuk lenni. Ebből a célból Izrael arab szomszédai elkezdtek ellenségeskedést a terület lefoglalásának céljával (a tényleges harcok 1947-ben kezdődtek, 1948-ban a zsidó állam elleni háború jellegét vállalták). Ugyanakkor Izrael győzelme a háborúban nem engedte, hogy az arabok „akkor is megoldják a zsidó kérdést”.
A Suez-válság és a rövid távú háború jelentősen növelte az ellenséget Izrael és Egyiptom között, amelyek a konfliktus ellentétes oldalai voltak. Egy másik fontos következmény az Egyiptom nyugati országoktól való távolsága és a Szovjetunióhoz való közeledés, amely jelentős gazdasági segítséget nyújtott az országnak. Ugyanakkor Egyiptom közelebb lépett Szíriához és számos más arab államhoz. 1966 novemberében Egyiptom és Szíria megállapodást írt alá a két ország közötti katonai szövetségről.
Az 1960-as évek első felében Egyiptom és Izrael közötti kapcsolatok némileg stabilizálódtak, és hamarosan megszűnt az országok közötti feszültség.
Izrael és Szíria közötti kapcsolatok azonban gyorsan romlottak. A konfliktusnak több oka is volt. Az első és talán a legfontosabb a vízkészletek problémája. A fegyverszünet 1949-es aláírása után a Jordán-folyó szája a két ország közötti demilitarizált övezet területén volt. Ez a folyó a Kinneret-tót táplálta, amely részben Izraelben volt, és komoly hatással volt az állam gazdasági és gazdasági életére. Szíria munkája a Jordán-folyó ágyának megváltoztatására, annak érdekében, hogy a tó vízét elterelje, erős határkonfliktust okozott, ami Izrael győzelmével zárult. A második ok az volt, hogy mindkét ország megvan a vágy, hogy teljes körű ellenőrzést szerezzen a demilitarizált zónában, amely gyakran is behatolt a határokon. A harmadik ok az volt, hogy Szíria támogatta az arab partizánokat Izraelben, beleértve a Palesztina Felszabadítási Szervezetet (PLO). A szíriai-izraeli határon 1967 elején bekövetkezett fegyveres összecsapások gyakoribbá váltak, néha teljes katonai műveletekké alakultak tartályok, repülőgépek és tüzérség használatával.
1967 májusában Egyiptom figyelmeztette a Szovjetuniót, hogy Izrael háborút készít Szíriával szemben, amelyért a szíriai határon 10–13 brigádra koncentrált. E tekintetben az egyiptomi vezetés kénytelen volt elkezdeni a csapatok mobilizálását és koncentrálódását a Sínai-szigeteken, az izraeli határon. Ezek az intézkedések elrettentő intézkedéseket hoztak Izrael számára.
Egyiptomban és Szíriában való mozgósításra válaszul Izraelben mobilizálást indítottak. Ezt követõen a kezdet és Jordánia mozgósítása sem különböztetõ meg az Izraelben tett szimpátiával. Algéria is csatlakozott az izraeli koalícióhoz, küldött csapatait Egyiptomba, a Sínai-félszigetre, Szudánba és Irakba, amely csapatokat szállított Jordániába. Így a közelgő konfliktus általános képe majdnem kialakult. Izrael lényegében az ellenséges államok ellen küzdött.
Ugyanakkor az egyiptomi vezetés ragaszkodása mellett az ENSZ békefenntartó erőket kivonták a Sínai övezetből, és június elejéig az izraeli határ szinte teljesen nyitott volt. A konfliktus szinte elkerülhetetlen volt.
A háború tény lett (1967. június 5.)
1967. június 5-én reggelig az izraeli vezetés számára világossá vált, hogy a háború az elkövetkező napokban, ha nem órákban kezdődik. Ezt megerősítette az egyiptomi csapatok támadása a Sínai-fronton. Ha az arab országok katonái minden oldalról egyidejűleg támadtak Izrael ellen, a következményei a legszigorúbbak lennének, mert abszolút lehetetlen az invázió visszaszorítása minden fronton.
Annak érdekében, hogy megelőzze az ellenséget, és előidézzen rá egy előzetes sztrájkot, és ha lehetséges, semlegesítse az izraeli légierőt, Moshe Dayan védelmi miniszter jóváhagyásával (az izraeli doktrínának a modern blitzkrieg egyik szerzője) jóváhagyásával. Ez a művelet az egyiptomi légierő ellen irányult. A "Mirage" támadási repülőgép első hulláma küldetésre indult az izraeli idő szerint. Már 7:45-kor hirtelen több egyiptomi repülőteret támadtak meg, speciális betonbombákat használva a kifutópályák letiltására. Ezután közvetlenül az egyiptomi légi közlekedésre tettek erőteljes légi csapásokat, aminek eredményeként június 5-ig az egyiptomi légi közlekedés vesztesége mintegy 420 autó, Izrael pedig csak 20 volt.
Körülbelül 11 órakor az izraeli repülőterek és katonai létesítmények légiközlekedésbe kezdtek a légi közlekedésben Jordániában, Szíriában és Irakban. Ugyanakkor ugyanazon a napon a sztrájkokat a repülőterükön is elszenvedették, míg a légi közlekedésben elszenvedett veszteségek is jelentősen magasabbak voltak, mint az izraeli. Így az első napon Izrael lényegében elfoglalta a levegő fölényét, ami az új katonai doktrína fontos eleme. Már június 5-én az izraeli-ellenes koalíció országai gyakorlatilag nem tudtak megtámadni Izraelet, mivel a megbízható légi fedél hiánya ezt teljesen lehetetlenné tette.
A Sínai Fronton azonban június 5-én kezdődött az egyiptomi és az izraeli erők közötti harc. Az izraeli oldalról 14 brigádot koncentráltak, amelyek a nap első felében sikeresen visszafogták az egyiptomi nyomást. Ezután az izraeli támadás Gázában, valamint nyugatra indult a Sínai-félszigeten. Itt tervezték, hogy villámgyorsan haladjon a Szuezi-csatornára a legrövidebb út mentén, és levágta a félsziget déli részén található részeket Egyiptom többi részéről.
Ugyanakkor maga a küzdelem Jeruzsálemben tört ki. Itt az arab légió belépett a csatába, habarcsot használva a város nyugati, izraeli részének támadására. Ebben a tekintetben három brigádot küldtek az Jeruzsálemben az izraeli gárda számára, ami meglehetősen gyorsan megfordította az áradatot. Június 5-ig az izraeli ejtőernyősöknek sikerült átjutniuk az óvárosba, és az arabokat kiütötték területükről.
A szíriai fronton, a Golan-hegység területén, nem történt jelentős változás. A csaták első napján csak a tüzérségi sztrájkokat cserélték.
Az ellenségeskedések fejlődése (1967. június 6-8.)
1967. június 6-án 12 óráig, a Sínai-parton, az izraeli erők képesek voltak teljes mértékben megragadni a Gázát, és további csapatokat osztottak szét a Suezre. Ekkor már harcok zajlottak Rafah és El-Arish számára, amelyeket a nap végére vittek. Szinai központjában, június 6-án, a 2. egyiptomi motorizált gyalogsági divíziót körülvették és legyőzték. Ennek eredményeként létrejött egy rés, amelybe Izrael tartályegységei rohantak, és hamarosan itt szembesültek a harmadik egyiptomi gyalogsági osztály ellenállásával.
Ugyanakkor az izraeli tartályerők egy része a Sínai-homlokzaton délnyugatra fordult, hogy levágja a félsziget déli részén működő egyiptomi erőket, és az izraeliek gyors előrehaladása miatt nyugatra vonultak. Az előremutató izraeli erőket a légi közlekedés támogatta, ami a leginkább veszélyeztetett egyiptomi csapatokhoz vezetett, amelyek ebből visszavonultak. Így június 6-án nyilvánvalóvá vált Izrael győzelme a Sínai-félszigeten.
A jordániai fronton a június 6-i eseményeket Jeruzsálem régi városának teljes körű körülvétele jellemezte. Itt Izrael tartályegységei elfoglalták Ramallahot északon és Latrunot délen. Június 6-án azonban maga az óváros nem került viharra: az arab csapatok heves ellenállást vetettek fel, ami komoly veszteségeket okozott az izraeli egységeknek.
A szíriai fronton a június 6-i nap, mint az előző, nem volt komoly változás a helyzetben. A tüzérségi tűzoltók június 9-ig tartottak, és egyik fél sem próbálta megragadni a kezdeményezést.
Június 6-án a hatnapos háború egyetlen tengeri csata következett be. Az izraeli haditengerészet egy egyiptomi rakétahajót talált a Port Said közelében, amely a Suez-csatorna területén erősítette meg a támadó járőröket. Ennek eredményeként a hajót elsüllyedt az izraeli romboló "Yafo".
Június 7-én az izraeli erők elfoglalták Bir-Gifgaf és Rumani településeit a Sinaisk Fronton, gyakorlatilag nincs ellenállása az egyiptomi csapatoktól. Csak az első középső részén az izraeli tartály brigádok megálltak az üzemanyag hiánya miatt, és ezt követően a felsőbb egyiptomi erők vették körül. Az egyiptomi erők azonban nem tudták megsemmisíteni ezt a brigádot, mert szükség volt a csapatok visszavonására a Szuezi-csatornára és az izraeli egységek gyors előrehaladására.
A Sharm el-Sheikh régióban, a város gyors elfoglalásának céljával egy olyan izraeli légi támadás ereszkedett, amely északnyugat felé haladt a Szuzi-öböl partja mentén, hogy csatlakozzon a mobil izraeli erőkhez, amelyek befejezték az egyiptomi csapatok levágását a félsziget délkeleti részén.
A jordániai fronton Jeruzsálem óvárosát az intenzív támadás eredményeképpen izraeli csapatok vették fel. Ugyanezen a napon Bethlehem és Gush Etzion városait is felvették. Ekkor már majdnem az egész Palesztina területét az izraeli csapatok irányították. Ezt követően az izraeli erők ellenséges veresége ebből a szempontból előre meghatározott volt. Az izraeli csapatok azonban komoly veszteségeket szenvedtek el, ezért nem voltak hajlandók folytatni a vérontást. Ennek eredményeképpen, már június 7-én 20 órakor mindkét fél elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának a tűzszünetre vonatkozó javaslatát.
1967. június 8-án az izraeli csapatok a Sínai-parton tovább haladtak az egyiptomi területre. Északon sikerült elérniük a Suez-csatornát, majd megálltak. Az első középső szektorban az izraeli erők sikerült lecsúszni az egyiptomi egységeket, és kinyitották a június 7-én körülvett tartály-brigádot. Délen az izraeli légi támadási erő összekapcsolódott a Sínai-félszigeten áthaladó mobil egységekkel, és tovább folytatta északra a Suez-csatornát. Június 8-ig az egész Sínai-félsziget Izrael fegyveres erőinek kezében volt, tartálya és motoros egységei szinte teljes hosszában elérték a Suez-csatornát.
A háború és a fegyverszünet vége (1967. június 9. - 10.)
Az arab-izraeli háború első napjától az ENSZ Biztonsági Tanácsa megkezdte munkáját. A feladat az volt, hogy haladéktalanul megállítsuk a vérontást a Közel-Keleten, és visszaadjuk a tárgyalóasztal feleit. Azonban az első napokban, amikor az arab országok győztes hangulatai meglehetősen magasak voltak, szinte lehetetlen volt erre. További okozta kellemetlenségek és az a tény, hogy a felek az első napokból szilárdan behatoltak a csatába, amelynek célja az ellenség maximális károsodása volt.
Mindazonáltal a helyzet stabilizálására tett erőfeszítések első gyümölcsei megjelentek a harcok harmadik napján, június 7-én. Ezen a napon a Jordan Fronton egy fegyverszünetet kötöttek, ahol megszűnt az izraeli erők és Jordánia, Irak és az arab légió fegyveres erői közötti harc.
1967. június 9-én az izraeli erők elfogadták az ENSZ Biztonsági Tanácsának a tűzszünetre vonatkozó javaslatát. Ekkor Izrael teljes katonai győzelmet ért el, miközben nem akart tovább nyugatra mozogni. Az egyiptomi csapatok csak a következő napon, június 10-én álltak le.
A szíriai fronton a Golan Heights területén, június 9-én az izraeli csapatok hirtelen reggel hirtelen támadást indítottak az ellenségért. Ugyanakkor, ha a szíriai csapatok a nap folyamán sikerült visszafogniuk az izraelieket, éjszaka a nyomás növekedett, és a szíriai védelem megszakadt. Ezzel egyidejűleg Izrael többi része Kineret-tó partjától északra haladt, megkerülve a szíriai csapatokat, amelyek a Golan-hegységen harcoltak. Ennek eredményeképpen június 10-ig a szíriai csapatok északkeletre vándoroltak, és Quneitra nagy városát vették. 19:30-kor a szíriai fronton is hatályba lépett egy tűzszüneti megállapodás.
Így az összes fronton egy fegyverszünetet követően az arab államok Izrael elleni háborúja véget ért.
Veszteség oldalak
Az általános adatok szerint az arab államok veszteségei a hatnapos háború alatt 13–18 ezer embert öltek meg, mintegy 25 ezer sebesült és mintegy 8 ezer foglyot, 900 egység páncélozott járművet és mintegy 500 repülőgépet. Ebből a veszteségekből Egyiptom a fő részét képezi - 12 ezer halott, 20 ezer sebesült és 6 ezer foglyot. Irak szenvedett a legkisebb áldozatokat - körülbelül 10 megölte és 30 megsebesült.
Izrael veszteségei lényegesen alacsonyabbak, mint az arab koalíció veszteségei, és 800–1000 fő, 394 páncélozott jármű és 47 repülőgép.
A hatnapos háború eredményei és eredményei
A hat napon belüli konfliktus eredményeként Izrael zúzódó vereséget okozott az arab koalíció országaiban. Egyiptom, Jordánia és Szíria légierőit majdnem elpusztították, aminek következtében ezeknek az országoknak hatalmas mennyiségű pénzt kellett költeniük visszaállításukra. A katonai felszerelések nagy veszteségei általában az arab államok hadseregei által a harci képességek elvesztéséhez vezettek.
A szovjet vezetést végül bebizonyította az a gondolat, hogy a Szovjetuniónak nincs erős szövetségesei a Közel-Keleten. A Szovjetunió által az arab országok fegyverzetéhez nyújtott hatalmas források, a katonai személyzet képzése és a gazdasági segítségnyújtás valójában nem eredményezett gyümölcsöt. Ezen események összefüggésében az új egyiptomi elnök, Anwar Sadat 1970-ben az Egyesült Államokba való átirányítása nagyon szomorú volt.
Ugyanakkor Izrael nem oldotta meg minden külpolitikai problémáját. 1967 augusztusában az arab vezetők konferenciáját tartották a szudáni fővárosban, Khartoumban. Ezen a találkozón elfogadták a hármas „nem” elvét: „nem” - béke Izraelrel, „nem” - Izraellel folytatott tárgyalások, „nem” - Izrael elismerése. Megkezdődött a szomszédos arab államok fegyverzetének új szakasza. Így Izrael katonai győzelme nem zárta ki az arab államokkal való jövőbeli katonai konfliktusokat, amelyeket már 1968-ban bizonyítottak, amikor Egyiptom ellenségeskedést indított Izrael ellen, hogy visszaszerezze a megszállt területeket és bosszút álljon megalázó vereségért. Azonban a hatnapos háború után Izrael nem hagyta abba az új harcokra való felkészülést.
Mint minden konfliktus, a hatnapos háborút nagy humanitárius katasztrófa kísérte. Arabok tízezrei kénytelenek voltak menekülni Palesztinából és Jeruzsálem régi városából a szomszédos országokba, a zsidók üldöztetése miatt.
Az 1967-es arab-izraeli konfliktus lényegében a katonai elemzés, amelyet számos katonai elemző hívott a „modern blitzkrieg” -nek. Egy hirtelen légitámadás az ellenséges repülőtereken, az ellenséges légierők semlegesítése, a tartályegységek szoros kölcsönhatása a repülőgépekkel, leszállások az ellenség hátoldalán - mindez már világossá vált, de először a modern fegyverek használatával. Eddig az egész világon a hatnapos háború történetét tanulmányozták, mint egyik legragyogóbb formáját és műveleteit, hogy megragadják a kezdeményezést és vereséget több ellenfél ellen, akiknek teljes ereje meghaladja a sajátjukat.
Annak ellenére, hogy ez az év a hatnapos háború 50. évfordulóját jelöli, ezt a konfliktust hosszú ideig nem csak Izraelben, hanem az abban részt vevő arab országokban is emlékezni fogják.
