A Kurdisztán Munkáspárt (PKK) egy kurd katonai és politikai szervezet, amelynek célja a kurdok nemzeti autonómiájának létrehozása a török államban. Széles értelemben harcol a Törökországban élő kurdok politikai jogaiért. Célkitűzéseinek elérése érdekében a PKK gyakran terrorista támadásokat és civilek elrablását használja fel, amelyek esetében néhány országban (Törökország és az Egyesült Államok) a PKK terrorista szervezetnek minősül. A Kurdisztáni Munkáspártnak fegyveres szárnya van, a Népi Önvédelmi Erőknek hívják.
A szervezet mérete nagyon lenyűgöző: ma a PKK több százezer támogatóval rendelkezik, és aktív terrorista és gerillaháborút folytat a török kormány ellen. Ma a Kurdisztáni Munkáspárt fontos szerepet játszik a szíriai és iraki eseményekben.
A Kurdisztán Munkáspárt létrehozásának története
Jelenleg a kurdok valószínűleg a legtöbb ember, akik még mindig nem rendelkeznek saját nemzeti államukkal. A legtöbb kurd a Közel-Keleten él, összesen 30 millió ember.
Elmondható, hogy a régióban élő népek közül a kurdok nem voltak olyan szerencsések. Amikor az első világháború vége után a győztesek (az Entente-országok) megosztották az Oszmán Birodalmat, azt tervezték, hogy létrehozzák a kurdok - Kurdisztán - nemzeti államát. Ez azonban soha nem jött el.
A kurdok kompakt tartózkodási területei több közel-keleti állam határain belül vannak: Törökország, Irak, Irán és Szíria. Természetesen ezeknek az országoknak a hatóságai mindig is rendkívül ellenségesek voltak a kurdok minden nemzeti kísérletének megvédésére, nem is beszélve a szuverén kurd állam létrehozásáról. A legtöbb kurd Törökországban él (különböző források szerint, 13 és 18 millió között).
Saddam Hussein iraki diktátor mérgező gázokkal mérgezte a kurdokat, és hadseregeket küldött a felkelők elleni harcra. A törökök hosszú ideig nem ismerik fel a kurd nemzet létezését. Törökországban hivatalosan "hegyi törököknek" nevezték őket, és a kurdokat hosszú ideig betiltották. Irakban a kurdok a 60-as évek elején lázadást idéztek elő, amely mostanra lángolva, majd elhalványulva több évtizedig tartott. Ma, Irak és Szíria gyakorlatilag megsemmisülnek, ami elméletileg az ezekben az országokban élő kurdoknak történelmi esélyt ad a saját állam létrehozására. A dolgok azonban nem olyan egyszerűek.
A török kurdok nem kevésbé harcoltak jogaikért. Az első felkelések a török hatóságok ellen a múlt század 20-as éveiben törtek ki, de elnyomtak. A 70-es években kezdődött a kurd-nacionalizmus újabb törtsége, amelynek eredménye a Kurdisztán Munkáspárt (PKK) 1979-es létrehozása volt, amely kezdetben rendkívül baloldali, majdnem marxista nézetet vallott.
A PKK alkotója Abdullah Ocalan volt, a kurd nemzeti felszabadító mozgalom kultusz alakja. 1980-ban egy másik katonai puccs történt Törökországban, majd majdnem a teljes PKK vezetést letartóztatták. Öcalannak azonban sikerült elmenekülnie a szomszédos Szíria területére, és onnan elkezdte vezetni a mozgalmat.
1984 közepén a Kurdisztáni Munkáspárt egy gerillaháborút indított Törökország délkeleti és keleti régióiban. A hatóságok erre válaszul rendszeres csapatokat vezettek be ezekbe a területekre, és három év múlva vészhelyzetet állapítottak meg rájuk.
Ekkor a PKK gerilla-egységei a kurd felszabadító hadseregnek hívták, és a politikai struktúrák, amelyek a török népi kurd népességet irányították, egyesültek Kurdisztán nemzeti felszabadulásáért. A török kurdok mellett a PKK erősen befolyásolja az európai országokban élő nagy diaszpórát.
Ma a PKK-nak komoly pénzügyi alapja van, a szervezet számos magánvállalkozást irányít, amelynek bevételei tovább folytatódnak a földalatti küzdelemben.
A 90-es évek végéig Öcalan Szíria fővárosában élt, de 1998-ban el kellett hagynia az országot. Politikai menedéket keresett Olaszországban, Oroszországban és Görögországban, de ezek a kísérletek sikertelenek voltak. 1999-ben Kenyában Öcalanot a török különleges szolgálatok elrabolták és Törökországba vitték. Úgy gondolják, hogy Izrael és az Egyesült Államok különleges szolgálatai is részt vettek ebben a műveletben.
Egy török bíróság halálra ítélte a PKK vezetőjét, amelyet hamarosan életbüntetés váltott fel. Ma Ocalan a Marmara-tengeren található Imrali szigetén lévő börtönben szolgál. 2009-ben a törökök kissé lágyították a fogva tartás feltételeit.
A Kurdisztán Munkáspárt azonban a vezetője nélkül maradt. 1999 augusztusában a PKK ideiglenes fegyverzetet ajánlott a török hatóságoknak, amely majdnem öt évig tartott, és a török-kurd konfrontáció történetében a leghosszabb békés időszak volt. Törökország és a PKK hatóságai közötti küzdelem évei alatt öt ideiglenes mozgalom volt, amelyek különböző időtartamokban különböztek.
Szó szerint a felvétel előtt Ocalan felhívta támogatóit, hogy egyoldalú fegyverszünetet hirdessenek, és Törökország területéről minden fegyveres csoportot visszavonjanak az iraki Kurdisztánba. Ezt követően a keleti Törökországban folytatott harcok fokozatosan elkezdtek lecsökkenni.
A partizán fellépéseit 2005-2006-ban ismét megerősítették, most már Irakban található bázisokból működtek, ahol a kurdok abban az időben szinte teljes függetlenséggel rendelkeztek.
Ez a helyzet természetesen nem illik Ankara-hoz, amely rendszeresen légi csapásokat indított Észak-Irakban, ami gyakorlatilag agresszió volt egy független állam ellen. 2007-ben a török hadsereg 2007-ben, az iraki PKK-bázisokkal szembeni légi csapásokat követően nagyszabású inváziót indított a szomszédos ország területére.
A PKK és a török hatóságok közötti következő súlyosbodás 2011-ben kezdődött. A török légierő több támadást indított az iraki PKK létesítményekre, a kurdok a török katonai létesítmények támadásával válaszoltak, több tucat katonát megölve.
2013-ban a török kormány Abdullah Ocalannal együtt új tervet dolgozott ki a sokéves véres konfliktusok megoldására. E terv szerint a PKK-katonáknak el kell hagyniuk a török területet, és Törökország elkötelezett amellett, hogy az alkotmányban rögzítse az ország valamennyi nemzetiségének polgárai egyenlőségének elvét. Ezenkívül a török kormánynak minden PKK aktivistát és harcosot szabadítania kell a börtönökből.
2013. március 21-én Ocalan fellebbezést nyújtott honfitársainak, amelyben felszólította a fegyveres harc helyettesítését a politikai jogaikért.
Ezek a békeprojektek azonban nem valósultak meg. 2018-ban a Kurdisztáni Munkáspárt jelentette be a fegyverszünet végét az észak-iraki kurd pozíciók rendszeres bombázásával kapcsolatban. 2018. december 21-én a török csapatok nagyszabású műveletet indítottak PKK harcosok ellen Cizre és Silopi településein. Csak ez év februárjában fejeződött be.
2018. augusztus 20-án Törökország katonai műveletet indított Észak-Szíriában. Az ISIS terroristáinak és az ezeken a területeken élő kurdok elleni küzdelem folyik. A Demokratikus Unió pártja, amely ma a szíriai Kurdisztánban ideiglenes kormányként szolgál, sok a PKK szíriai szárnya. Nyilvánvaló, hogy Törökország ilyen intézkedései egyértelműen nem vezetnek a PKK és a török kormány közötti kapcsolatok normalizálásához.
A kurdok és a Közel-Kelet jövője
A kurdok problémája a Közel-Kelet egyik legsúlyosabb problémája. Úgy tűnik, hogy egy nemzet, amely már évtizedek óta kétségbeesetten harcol a függetlenségéért, méltó saját államának. Jelenleg azonban minden olyan történet, amelyet egy független Kurdisztán az elkövetkező években megjelenhet, nagyobb valószínűséggel tartozik a nem tudományos fikció műfajához.
És nem az a lényeg, hogy a legerősebb regionális szereplők ellenezzék egy ilyen állam létrehozását, hanem maguk a kurdok diszfúziójának mértékét.
A kurdok nem egy etnikai csoport, hanem a törzsek keveréke, amelyek nagyon eltérőek egymástól, mind az általuk használt nyelvek és dialektusok, mind a kulturális és vallási hovatartozás összefüggésében. Még inkább közöttük vannak különbségek a nemzeti identitással kapcsolatban.
A kurdok sok tekintetben nagyon hasonlítanak a szlávokhoz, számos különbségükkel és konfliktusukkal, vagy - tekintettel az etnikai csoport konfliktusainak szintjére - az 1990-es évek kaukázusi törzsével.
A 90-es években a PKK-n kívül (marxisták) a délkelet-törökországi kurd Hezbollah (vallási radikálisok) is léteztek, amelyek között folyamatosan véres összecsapások történtek.
Észak-Irakot két kurd csoport irányítja: a Kurdisztáni Hazafias Unió és a Kurdisztán Demokrata Pártja, a háború 1998-ig folytatódott. Ez utóbbi erő Törökországra - a PKK halandó ellenségére - összpontosít. Ezen túlmenően az iraki Kurdisztánból származó olaj a világpiacra megy Törökország területén.
És ez egy nagyon egyszerűsített kép a jelenlegi helyzetről: ma a kurdokat közel ötven nagyon különböző párt és partizán egység képviseli, gyakran maguk között hevesen ellenségesek. Ma, a két legbefolyásosabb kurd szervezet, a PKK és a Kurdisztán Demokrata Pártja, teljesen másképp látja az általuk irányított területek jövőjét. Ez az ellentmondás nagymértékben meghatározza a kurdok sorát az elkövetkező években.
